Van az a pillanat hogy tovább,
hogy el, hogy vissza,
nem tart már meg az ág,
hogy futni előled, majd eléd.
Hogy mosolyogni és sírni kell,
hogy könyörögni és alázni,
nem a te nevet gyalázni,
csak a tetteit, a két kezed,
mivel simogattál, megütöttél,
felhúztál és ellöktél.

Van az a pillanat hogy ki az,
hogy én vagyok, hogy te,
nélküled vagy veled,
hogy melletted s nem utánad,
hogy remegni és sírni kell.
Hogy erősnek és büszkének,
nem gyengének,
s hogy maradni kell,
mert elfutni már nem lehet.

Megosztás a facebookon