Gyűrött papír lett az arcom,
fénymásolt valósággá lettem,
saját képem hamis változata,
mit évek fakítottak egyre.
Mély barázdákkal tűzdelt
sötét árnyék szemem alatt
mosolyráncok körötte,
mint öreganyám nézek vissza
magamra a tükörben.
Huszonkét év ment el immár,
huszonhárom érkezik,
s a gondolattól: megöregszünk
megdobban a szívem is.
Hintaszék lesz a lábunkból
min gyermekeink játszanak,
védő korlát karjainkból,
hogy a mindenséget védje meg.
Megöregszik minden ember,
de a pillanat megmarad,
hogy ifjú voltam én is egyszer,
vidám, féktelen s szabad.

Megosztás a facebookon