Budapesti gondolatok

Van, hogy látod, amit mások csak sejtenek, s meg is érted a világot, amikor az ég sötétjében ott ragyognak a csillagok, vagy hatalmas pelyhekben hull a hó, s az utcai lámpák fényében járják meghitt táncukat. Amikor esik a hó minden alkalommal az összes idegszálammal melegséget érzek. Milyen furcsa érzés is, hiszen bőrig ázom, s a csontomig reszketek. Áthat a hideg, mégis mámorító boldogság rohan végig a tagjaimban és az összes, jéggé fagyott ujjam bizseregni kezd, hogy itt van megint a változás. De bent a szívemben valami különös dolog világlik, ami meghozza az értelmet, s rájövök mi végre is vagyunk a világon. Rájövök, hogy egy vagyok a sokból s mégis egyetlen, hogy gyengének látszom, mégis sziklaszilárd vagyok, mint az akarat és a kitartás, kik hű társaimként kísérnek az úton, amely hajtűkanyarokkal tűzdelt ingovány. S rájövök, hogy éppen olyan egyedi vagyok a világban, ahogy minden egyes hópehely, s a lelkem rezdüléseivel meghozom a változást, hiszen éppen annyit érünk mindannyian, amennyit teszünk másokért, magunkért, értem, érted, mert te és én, mert mi, mert mindenki „egyetlen” vagyunk.

,

 

 

 

Megosztás a facebookon